ZENEHÁZ - Zenefoglalkozások Szentendrén

*****„Zene, mozgás, vers és ének, ZENEHÁZ gyermekének!”*****Komplex személyiségfejlesztő foglalkozások gyerekek és családjuk részére félévestől 7 éves korig.Zenebölcsi és zeneovi csoportok, tapasztalattal és szakértelemmel. Szeretettel várunk!


 

 

      msolat_-_tomi_us_gica_eskv_esztergom_015.jpg            HÍREK

 

 

 


 

  • December 2-án pénteken 18 órától a Musicantus Gyermekkart a Barcsay Iskola Színháztermében,
  • december 4-én vasárnap 16 órától a Református Gimnázium kápolnájában a kibővített Református Kórust és kamarazenekart

vezénylem hangversenyen, melyekre szeretettel hívlak és várlak Benneteket!

Várjuk a Muzsikás Mikulást, december 8-án csütörtökön 10 órától a zenebölcsiben.

Decemberben és januárban csak 10 órától lesz csütörtökön a zenebölcsi!


 

Vége az őszi szünetnek, a héten már kezdődnek a zeneovi és zenebölcsi foglalkozások! Már nagyon hiányoztatok!

Felnőtt program:

November 13-án vasárnap a Nemzeti Galériában énekel a Musica Beata Kórus a vezényletemmel 11 órától.

Gyertek, hallgassatok meg bennünket!

 


 

 

 

 

 

Meggyógyultam!

Szünet előtti utolsó zenebölcsi lesz a héten, október 20-án,

 utána 2 hétig szünet lesz, november 10-én lesz újra.

 


 

 

Szeretettel hívlak Benneteket a Szentendrei Református Egyházközség hálaadó alkalmára október 16-án vasárnap 15 órakor a református gimnázium kápolnájába, ahol rövid ünnepség keretében Vivaldi Gloria részletei csendülnek fel a kibővített Református Kórus, a Vujicsics zeneiskola kamarazenekara előadásában, az én vezényletemmel!

 

 

 

 

 

 

Zenebölcsi foglalkozás csütörtökönként 9.15 és 10 órai kezdettel van a zeneiskola nagytermében. Bejelentkezni nem szükséges, bármikor lehet csatlakozni a tanév során.

Zeneovi foglalkozás hétfő és szerda délutánonként. A csoport betelt. Következő beiratkozás 2012. januárban és szeptemberben. Előjelentkezést szívesen fogadok e-mailben:

b.forro.agi@gmail.com

sziazenehaz@freemail.hu

 


 

 

 

 

 

Augusztus 25-én csütörtökön 10 órától a Pest Megyei Könyvtár aulájában az

 

 

Anyatejes Világnapon  énekelhettek velem együtt, gyertek, már nagyon hiányoztok!

 

 

 

 

Gólyahír

 

Megszületett Balogh Sebestyén! Soxeretettel gratulálunk, várunk zenebölcsibe!

balogh_csalad.jpg 


Bezárt a Nyári ZENEHÁZ!Képek a galériában.

Kellemes nyári pihenést kívánok, máris nagyon hiányoztok!!!

Augusztus végén kiírom az induló csoportokat, szeretettel várlak Benneteket!


 

 

 

Június 16-ig lesznek csütörtökönként zenebölcsi foglalkozások 9.15 és 10 órai kezdettel.

Zenebölcsi és zeneovi foglalkozás lesz június 13-án pünkösdhétfőn a Református Gimnáziumban rendezendő Családi napon.
11 órától zenebölcsi, 11.30-tól zeneovi a 124. teremben. A belépés díjtalan.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyári ZENEHÁZra ( június 20- 24.)előjelentkezés szükséges e-mailben, vagy személyesen. Részletek a Nyári ZENEHÁZ menüpontban.


 

Húsvét után április 28-án csütrötökön 9.15-től és 10 órától lesz zenebölcsi.

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyári Zeneház június 20 - 24-ig hétfőtől péntekig minden délelőtt a zeneiskolában.

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Zenebölcsi egészen júniusig lesz, még a szeptemberben váltott bérletek is lejárhatók!

 

Tavaszi szünet miatt elmarad a foglalkozás április 21-én csütörtökön.

A Nyári Zeneházat hamarosan meghirdetem.

 


 

 

Jövö szepetembertől induló zeneovira előjelentkezni lehet e-mailen, jelenleg nem tudok ovisokat fogadni a foglalozásra.

A zenebölcsibe bármikor, bejelentkezés nélkül lehet jönni.


Március 10-én csütörtökön már lesz zenebölcsi 9.15-től és 10 órától! Tavaszi énekekkel, mondókákkal, versekkel és zenékkel várlak Benneteket!


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sajnálattal értesültem róla, hogy március 3-án sem tudunk zenebölcsit tartani, mert nem lesz a zeneiskola épületében víz. Következő foglalkozás március 10-én lesz 9.15 és 10 órai kezdettel.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Február 24-én a zenebölcsi foglalkozások váratlan betegség miatt elmaradnak.

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kérjük támogassa alapítványunkat személyi jövedelemadója 1% -ának felajánlásával!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

zentendrei Ifjúsági Alapítvány

 

 

 

 

 

 

 

 

 18694325-1-13

Köszönjük!

 


 

48..jpg Farsangi képek a Galéria frissben, további képeket várok e-mailben: b.forro.agi@gmail.com

Február17-én csütörtökön maskarába öltözve gyertek, farsangi zenebölcsi lesz 9.15-től és 10-től, a szokásosnál is több mókával, vidámsággal és meglepetéssel.

 


Itt a farsang áll a bál a zenebölcsiben is! Gyertek mókázni! Friss képek a Galériában...


Megváltott 10 alkalmas bérletek 2011. júniusig felhasználhatók.

 


 

 Január 11-én kedden a zeneovi elmarad. Zenebölcsi lesz 13-án csütörtökön.


 Január 4-én kedden lesz az első zeneovi

január 6-án csütörtökön az első zenebölcsi!


 

2010. december 14-én lesz az óév utolsó zenebölcsije, csak 10 órától tartok foglalkozást, 9.15-től nem! 


 

Muzsikás Mikulás képek a Galéria Friss menüben!


 

December 4-én szombaton 10 órától jön a Muzsikus Mikulás a zenebölcsibe!

A december 7-i zeneovi elmarad koncert miatt, helyette 4-én szombaton 10-re várom az ovisokat is!

                                                  mikulas_es_mikulasne.jpg    muzsikas_mikulas_2006.jpg                                     

                                                                                 

Karácsony előtti utolsó zenebölcsi december 16-án csütörtökön lesz.

2011. - első zeneovi január 4-én kedden,

         - első zenebölcsi január 6-án csütörtökön lesz.

 

Megváltott 10 alkalmas bérletek 2011. júniusig felhasználhatók.

 

 

 


Felnőtt program:

Szeretettel várok mindenkit kóruskoncerjeinkre:

- december 12-én vasárnap 16 órától a Református Gimnázium Kápolnájába Adventi Ökumenikus Kórustalálkozó lesz, melyet én szervezek, szentendrei egyházi kórusok résztvételével.

                              szentendrei_reformatus_korus.jpg                

A Szentendrei Református Kórus rövid műsorát, és egy kibővített kórussal és kamarazenekarral Handel Hallelujáját vezényelem.

                        p1110569.jpg

- december 19-én vasárnap 19 órától a Péter-Pál Templomban a Musica Beata Vegyeskar Karácsonyi Hangversenye lesz, melyen több karácsonyi kórusművet vezényelek Wolfné Kovács Zsuzsanna mellett, kamaraének és szólóének is lesz...


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Keresztmama lettem!          kata.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

http://www.dunakorzo.info/index.php/Közélet/szentendre/1955-anyatejes-vilagnap-szentendren

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Figyelem! Soha ne rázzátok meg babátokat!

 

 

 http://www.babaszoba.hu/mediatar/media/Ezt_ne_tedd_a_gyermekeddel/4162 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szeptember 16-án csütörtökön 16 órától az Anyatejes Világnap alkalmából a Pest Megyei Könyvtár aulájában szerepelünk. Szeretettel várlak Benneteket, énekeljünk együtt!

 

 

hétfő

kedd

szerda

csütörtök

szombat

10.16.,11.27.,

12.04-én

9.15

 

 

 

zenebölcsi

 

10.00

 

 

 

zenebölcsi

zenebölcsi

17.30

zeneovi

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 2010. őszétől a zenebölcsi foglalkozások csütörtökönként lesznek a zeneiskola nagytermében 9.15 és 10 órai kezdettel.

Első foglalkozás szeptember 9 - én lesz. Előjelentkezés nem szükséges. A zenebölcsihez a tanév során bármikor lehet csatlakozni.

Zeneovi keddenként 17.30-tól a zeneiskola 26-os termében lesz. Beiratkozás az első foglalkozáson, szeptember 14-én kedden. Jelentkezés szüks





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 20
Tegnapi: 25
Heti: 85
Havi: 706
Össz.: 170 164

Látogatottság növelés
Oldal: Archív Hírek
ZENEHÁZ - Zenefoglalkozások Szentendrén - © 2008 - 2017 - zenebolcsi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: zenebölcsi szentendre - Vatera.hu